Pindurok élete, gondolatai és az őket körülvevő játékok

Pindur Sztorik

KARÁCSONYI CSODAGÖMB

A LEHETETLEN HÍR

2018. november 15. - Játékok

Történetünk főszereplője H.Andrea, aki elfogadta a felkérésünket arra, hogy teljes név megjelenítése nélkül elmesélje nekünk nem hétköznapi történetét, ami igen váratlan fordulatokkal teli.


Andrea 2014 tavaszán ismerkedett meg a férjével, Péterrel. Péter elvált férfi volt, akinek friss sebeket viselt magán a korábbi válása miatt. Andrea először félt ettől az új helyzettől, de hajtotta a kíváncsiság is, így randizgatni kezdtek. Teltek a hónapok, és Andrea már az elejétől kezdve érezte, hogy talán Péter a nagy „Ő”. Kettőjük kapcsolata felhőtlen volt, minden pillanatot élveztek egymással, olyannyira, hogy a megismerkedésük 1 évfordulóján Péter megkérte Andrea kezét. Andrea nagyon vágyott már családra és gyermekre, Péter hasonlóképpen. Az esküvőjüket követő időszakban úgy döntöttek, hogy még várnak kicsit a gyermekvállalással, egy kicsit élvezik ketten az életet, ezért Andrea fogamzásgátlót szedett. Az esküvőjüket követő év végén azonban egy furcsa levelet kapott Andrea a közös címükre. A volt feleség írt. Megdöbbenéssel bontotta fel a hatalmas borítékot, ami egy levelet, és rengetek orvosi papírt, és leletet tartalmazott. Péter épp munkában volt, így Andrea leült, és igyekezett higgadt maradni a vastag papírköteg átolvasása közben. A levélben, amit a korábbi feleség kézzel írt az alábbi mondatokat lehetett olvasni. Péterrel 12 évig próbálkoztak annak érdekében, hogy gyermekük lehessen, Péter folyamatosan megcsalta őt, és szavait alátámasztva az ő, és Péter orvosi vizsgálatainak eredménye is mellékelve voltak. A papírokból világosan kiderült, hogy Péter nem képes gyermeknemzésre, hiszen a 12 év alatt összegyűlt orvosi leletek mindegyike alátámasztotta a volt feleség szavait. Andrea csak ült órákon át, és próbálta felfogni a nyakába szakadt információkat szeretett férjéről. Fogalma sem volt,hogy mit csináljon, hogy kérdezze meg erről Pétert. Vajon az ex feleség ezt azért állítja, hogy megmérgezze a kapcsolatukat? Talán még szereti Pétert, és vissza akarja kapni? Illetve, ha ez is áll a dolgok hátterében, az orvosi papírok akkor sem hazudnak, nem? Péter kisvártatva hazaérkezett a munkából, és azonnal látta Andrea arcán, hogy valami nagyon nem stimmel. Rögtön érdeklődött is, hogy mi a baj? Andrea nem szólt semmit, csak átnyújtotta a fáradtra olvasott papírokat, majd leültek egymással szemben az asztalhoz. Péter sokáig csöndben volt, és közben olvasta a dokumentumokat. Andrea itt már nem tudta tartani magát, könnyek csurogtak le az arcán, és cikáztak a gondolatai. Hazugság az egész házassága? Átverték őt? Mi történik egyáltalán, és miért kell ennek történnie? Péter ekkor felnézett, és azt mondta, hogy ennek a levélnek minden szava igaz. Több perces néma csönd következett, nem tudtak mit mondani egymásnak. Andrea a korábbi megcsalásokról tudott, de a férje egészségügyi problémájáról nem. Hogyan tovább így? Nagyon szerette Pétert, és egyébként Péter is nagyon szerette Andreát. Péter odament Andreához megölelte, és megcsókolta, igyekezett biztosítani szeretetéről, de továbbra sem tudott épkézláb indokkal szolgálni azzal kapcsolatban, hogy ezt korábban miért nem említette Andreának. Akármekkora is egy szerelem, akármilyen erős is egy kötelék, ebben az esetben Andrea idővel családra vágyott volna. Aznap már nem feszegették tovább a témát, elmentek aludni, de egyiküknek sem jött álom a szemére. Másnap Péter és Andrea is munkába mentek, de Andrea folyamatosan az előző nap történésein gondolkozott, mígnem egyszer csak egy egész különleges pozitív érzés árasztotta el, ami a sokk ellenére, már már egész mókásnak hatott. Akkor nem kell fogamzásgátlót szednie! Munka után mikor mindketten hazaértek leültek ismét beszélgetni, Péter mély megbánással és szomorúsággal kérte Andreát, hogy bocsásson meg neki, hogy egy ekkora titkot cipelt a szívében, és nem mondta el neki. Elmondta még továbbá Péter, hogy hosszú évek óta vágyik tiszta szívből egy gyermekre, de úgy tűnik bele kell törődnie abba, hogy ez nem lehetséges. Andrea mit tehetett volna? Megbocsátott, hiszen nagyon szerette őt. Megbeszélték egymással, hogy Andrea abbahagyja a fogamzásgátló szedését, hiszen 12 évet próbálkozott a férje, 12 év alatt összegyűlt orvosi papírok igazolják, hogy teljesen felesleges lenne hormonokkal terhelni a szervezetét. A következő hónapban Andrea már nem is szedte a gyógyszereit, de biztos amit biztos, azért együtt is elmentek Pétert kivizsgáltatni, ahol a már korábban olvasott papírokból kiderültek ismételten beigazolódtak. Péter nemzésképtelen.  November 16 án kapták kézhez az eredményeket. Az Ünnepek közeledtére való tekintettel mindketten úgy döntöttek, hogy maguk mögött hagyják ezt a nehéz időszakot, és igyekeztek a korábbiakhoz hasonlóan nyugodtan, és boldogan élni. Eljött a decemberi hónap, Andrea épp kézzel készített ajándékokat a családtagjainak a másnapi jövetelükre, Péter pedig munkában volt. Andrea a Mikuláson felül, egy másik piros betűs „ünnepre” is számított, de az 2 napja váratott magára. Előfordult már ilyen a történelemben – gondolta. Így nem aggódott különösképpen, hiszen nem lett volna oka! Fel sem merült benne semmi ezzel kapcsolatban. December 4-re várta az menstruációját, de aztán teltek múltak a napok, és továbbra sem történt semmi. Péternek nem szólt erről, hiszen még véletlenül sem szeretett volna hiú ábrándokat ébreszteni benne. Andrea 2 hét várakozás után úgy döntött, hogy lesz, ami lesz alapon, vásárol egy terhességi tesztet, de hát úgy sem lesz semmi, Péter nemzésképtelen, Andrea pedig hűséges. Hazavitte a tesztet, majd azonnal el is végezte azt! Teltek az izzasztó pillanatok az eredmény megjelenéséig – Pozitív! Micsoda??- gondolta. Nem hitt a szemének, ott állt a toalettben a falnak dőlve, és csak nézte a két csíkot, újra és újra átolvasva a használati útmutatót, rázogatta, nem azért, mert nem értett hozzá, hanem mert nem bírta elhinni. Elhatározta, hogy mivel néhány százalékot tévedhet a teszt is, orvos segítségét kéri annak érdekében, hogy minden kétséget kizáróan megállapításra kerüljön az, hogy állapotos, mielőtt tudatja a párjával ezt a már már csodával határos boldogságot. Másnap Andrea időpontot kért a nőgyógyászához, és el is ment hozzá. Péternek továbbra sem mondott semmit. Néhány nap volt Karácsonyig, nem szerette volna felzaklatni sem magát, sem pedig a férjét. Az orvos hosszú percekig vizsgálta Andreát, majd egyetlen egy szó hagyta el a végén a száját – Gratulálok! Andrea szemei azonnal könnyben úsztak, és még mindig az asztalon fekve a halántékáig csurogtak. Felült, és miután megtörölte a szemeit a monitorra nézett, ahol az orvosa egy kimerevített képre mutatott! Ott volt ő, egy pici fehér pötty, ott volt egy élet, egy lélek, egy csoda! Andrea megkapta a doktortól a szükséges teendők listáját, és mellé az ő kicsiny magzatáról készült kinyomtatott képet. Kilépett az orvosi rendelő ajtaján, majd rögtön le i kellett ülnie,annyira kivette az erőt belőle ez a pozitív sokk. Hazafelé menet elhatározta, hogy Péterrel különleges módon fogja ezt tudatni, mert pontosan tudta, hogy mennyire szeretne ő is egy babát, és milyen régóta vágyik rá! Kitalálta, hogy szenteste lesz a legmegfelelőbb alkalom, amikor vacsora után együtt bemennek a karácsonyfához, és kibontják az ajándékaikat! Andrea gondolkozott, legyen egy kiscipő egy ajándéktasakban? De ezt az ötletet elvetette. Tegyen babot, vagy káposztát a fa alá? Ezt az ötletet is elvetette, majd az interneten keresgélt tippek után, de minden pillanatban majd kiugrott a bőréből örömében. Addig addig keresgélt, még egy nagyon kedves, és megható megoldást talált, ami azonnal megtetszett neki. Megvásárolta, és izgatottan várta a szentestét. Péter nem sejtett semmit, de Andrea érezte, hogy a férje néha huncut mosollyal méregeti, de később kiderült, hogy csak azt várta, hogy Andreának átadhassa a meglepetését. Szent este volt, elfogyasztották a finom vacsorát, majd mindketten bementek a karácsonyfához, és elkezdték bontogatni az egymásnak vett ajándékokat. Andrea nagyon izgult, még szerencse, hogy Pétert gyorsan a kezébe adott egy ajándékot, amit kibonthat, mert így legalább feltűnés nélkül pityereghet kicsit. Az ajándékok kibontása után Andrea így szólt a férjéhez! Drágám, van még valami azon a csodaszép karácsonyfán, ami a tiéd! Péter szeme kikerekedett, és odalépett a fához. Nézte, nézte, egyszer csak megpillantotta… Megpillantotta és nem bírta levenni róla a szemét, majd Andreához fordult, és azt kérdezte – Ez az amire gondolok?

blog_kepkesz.jpg

Andrea már nem bírta visszatartani a könnyeit, sírásban tört ki, ekkor Péter levette a fáról a szeretetgömböt, megölelte Andreát, és együtt zokogtak az Isteni csodán, ami minden orvosi papírra rácáfolva, dacolva a tudománnyal, és a reménytelenséggel utat tört magának! Mert az, hogy mit tartogat nekünk az élet, és a sors, sokszor teljesen kiszámíthatatlan! Tanuljuk meg mindannyian ebből a történetből is, hogy nincs lehetetlen, soha ne veszítsétek el a reményt! Mert bármi megtörténhet, különösen Karácsony idején, mert ez az Ünnep varázslatos, és rengeteg csodát tartogathat nekünk! Andreának és Péternek köszönjük, hogy megoszthattuk veletek a történetüket, és Isten Éltesse sokáig a csodálatos másfél éves fiatokat Dominikot! Köszönjük továbbá a képet, amit tőletek kaptunk, és így megmutathatjuk nektek a szeretetgömböt.

Íme egy másik kép is:

baby2.png

Andrea a történetét egy véletlen folytán kialakult beszélgetésben mesélte el nekünk, amikor Domit hozta a játszóházunkba, és meglátta a Csodagömböt, amit mi is árulunk, és ez melegséggel, és kellemes érzésekkel töltötte meg a szívét.

Andrea! Köszönjük, hogy megosztottad velünk ezt a történetet!

A csodagömböt az alábbi linket tudjátok megtekinteni:

https://pindurpalota.hu/jatekbabak/muanyag-babak/alvos-baba-kapszulaban-dobozos-lovely-baby 

Várunk Mindenkit sok szeretettel a továbbiakban is a játszóházunkba, és nézzetek szét a
www.pindurpalota.hu weboldalunkon is, mert most rengeteg szuper akcióval tudunk kedveskedni nektek!

 

Pindur Palota - A Barátságos játszótárs

A bejegyzés trackback címe:

https://pindursztorik.blog.hu/api/trackback/id/tr8714363935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása